Vajdasági Magyar Művelődési Intézet

Története

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet regionális intézmény, tevékenysége kiterjed egész Vajdaságra, a magyar nemzeti kisebbség kulturális örökségének és élő kultúrájának megőrzésére –, s e célból, 2005-ben alapította a Magyar Nemzeti Tanács. A 2008-as évtől állami intézmény, társalapítója pedig Vajdaság Autonóm Tartomány, ami meghatározó sarokkő az intézmény történetében, ahogyan a magyar kisebbségi érdekképviselet erősségének bizonyítéka is.

Projektjeit a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben valósítja meg. Szándéka szerint együttműködik azokkal a vajdasági intézményekkel és szervezetekkel, amelyek azonos területeken tevékenyek. Feladata, hogy a vajdasági magyar nemzeti közösséget már átfogó, a legtöbb esetben mozgalmi jellegű kulturális szerveződésekkel közösen a kultúra és a tudományosság minden olyan területén, ahol önálló kisebbségi intézmények (könyvtárak, múzeumok, levéltárak, műemlékvédelem stb.) nem hozhatók létre, felvállalja az ott folyó munka irányítását, segítését – mégpedig az egész régióra kiterjedő közművelődési tanácsadással és szolgáltatásrendszerrel.

Utoljára módosítva: 2024-03-29 07:33

Kategória

külhoni magyar szervezet

Ország

Szerbia

Honlap

http://www.vmmi.org/hu