A magyar közművelődés története egészen a reformkorig nyúlik vissza. Az ekkor megalakított körök, egyletek és tágabb értelemben a magyarországi civil társadalom létrejötte, kiemelten fontos kultúra-, közösség- és társadalomszervező, valamint gazdasági érdekvédelmi szerepet töltött be.
A Nemzeti Művelődési Intézet szellemi jogelődje a Magyar Népi Művelődési Intézet 1946-ban alakult, céljai között szerepelt a magyar nép, elsősorban a tanyák és községek földműves népe művelődésének előmozdítása. Az Intézet elnöke Illyés Gyula volt, aki kiáltványban írta le az Intézet munkáját. Ennek befejező gondolatai így szólnak: „Ez az új intézet a ti kiművelésetek megkönnyítésére, előkészítésére alakult. Szerető gondossággal fordul felétek, vállalkozik érdeketekben a szervezésre, irányításra, segítésre és ha kell a harcra is. Forduljatok hozzá bizalommal. Aki előbb jelentkezik az hamarabb célhoz ér, több eredményhez juthat, annak faluja hamarabb kiszabadul a szellemi szolgaságból s a magyar demokrácia nyújtotta iskolázási lehetőségeken át hamarabb beléphet a művelt magyar közösségbe. Várjuk a kérő, hívó szót. Minél több helyről és minél hamarabb várjuk.”
A 70-es évek végétől a 80-as évek elejétől újra számos, a helyi közösségekre építő kezdeményezés indult el (táncházak, helytörténeti klubok, teaház, irodalmi, képzőművészeti közösségek). Ebbe a folyamatba kapcsolódott be a Nemzeti Művelődési Intézet elődintézményében - a Magyar Művelődési Intézetben, amely egyébként többször átalakult és a tevékenysége is változott - dolgozók egy kis közössége Beke Pál vezetésével, amely így központja lett a társadalmi megújulásnak. Számos szakmai kísérlet indult tőlük, elősegítve a változást: ilyen volt a „Nyitott ház” kísérlet, valamint az ifjúsági klubok kezdeményezése. Beke Pál jelentős szerepet játszott a közművelődés nyitottabbá válásában, a polgári életforma bemutatásában, az értékek őrzése területén. Külföldi útjaival kitekintést biztosított a szakmában dolgozóknak, bemutatta a népfőiskolákat és a civil szerveződéseket.
A közösségek alakulása, a közművelődés újkori és újbóli feléledése szervezetten a rendszerváltoztatástól indult. Akkor kezdődött el az a folyamat, amely a legfőbb feladatát adja a közművelődési szakmának, és ezzel együtt a Nemzeti Művelődési Intézetnek. Visszavezetni a közösségi művelődést a reformkorig nyúló gyökereihez, mert csak ezzel találhatja meg hiteles önmagát. A közösségi művelődés felelőssége éppen ebben áll: kovásznak lenni a Kárpát-medence magyarságában. Hiszen összetartozásunkat, a nemzet értékeit, kultúráját az eleink eredményeit megélő és továbbadó közösségek teszik élővé.
Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás a közösségi művelődés területén ténylegesen 2012-ben, a Nemzeti Művelődési Intézet megalakulásával köszöntött be.
A 2011. évi CLIV. törvény a megyei önkormányzati intézmények átvételéről rendelkezett, és ez a jogszabály integrálta a megyei közművelődési feladatellátást a megyei intézményfenntartó központhoz rövid ideig, majd kerültek a megyei közművelődési intézmények – a 2013-tól már Nemzeti Művelődési Intézet nevet viselő – Intézethez.
„Minden mindennel összefügg. Mindennek van előnye és hátránya, jó és rossz oldala is. Nem könnyű ez a feladat, de folyamatosan tanulunk és tanítunk. Egyszerre vagyunk diákok és tanárok is. Amit az egyik pillanatban még nem tudunk, azt a következőben megtanuljuk és holnap már ezzel a tudással segítjük környezetünket. Ez a fejlődés útja. Nyitott szemmel kell járni, és meg kell találni a közösségi művelődés területén dolgozóknak azon lehetőségeket is, amelyek nem csak a szűken vett közművelődéshez kapcsolódnak. Teljes elkötelezettséggel vallom, hogy ebben az értelemben a mindennapi munkánk során művelődéstörténetet írunk” – fogalmazta meg akkor az új intézet ügyvezetője, Závogyán Magdolna. (SZÍN – Közösségi Művelődés 18. évf. 6.sz.)