Hajdú-Bihar vármegye az ország keleti részén, az Észak-Alföldi régióban fekszik. Keleti irányban Romániával határos. A vármegye fejlődésének szempontjából kevésbé kedvező pozícióban van az ország középső és nyugati részén lévő vármegyékkel szemben. Hajdú-Bihar vármegye az ország nagyobb vármegyéi közé sorolható. A vármegyeszékhely Debrecen, Magyarország második legnépesebb városa, ahol a vármegye 38,2%-a él. Hajdú-Bihar a nagyobb lélekszámú vármegyékhez tartozik, az Eurostat 2019-es adata alapján a népessége 527.989 fő. A lakosság több mint 60%-a városokban él. Területe alapján a vármegyék között a negyedik helyen áll 6211 km2 nagyságával. Bizonyos értelemben Hajdú-Bihar vármegye átmeneti településszerkezeti sajátosságokat mutat, mivel egyaránt érvényesül a kis- (Bihari részek) és a nagyközségi (Hajdúság) jelleg. A vármegyében 82 település található, amelyek közül Debrecen vármegyei jogú város, ezen kívül 20 város és 61 község van. A vármegye északnyugati, Hajdúsági részén főként nagyobb települések – elsősorban városok – találhatók, míg a keleti, határ melletti, Bihari részen a kisebb települések vannak túlnyomó többségben. Az 5000 lélekszám alatti települések száma Hajdú-Bihar vármegyében 60.
Természeti földrajzi szempontból a vármegye nem egységes, a szomszédos tájak áthúzódnak területére. Északkeleti részét a homokbuckás Nyírség dél-nyírségi résztája alkotja. Közepén észak-déli irányban húzódik a Hajdúság két kistája: a Hajdúhát és a tulajdonképpeni Hajdúság. Nyugati részét a Közép-Tisza–vidék egyik tájegysége, a Hortobágy foglalja el. Déli pereme, a Berettyó-Körös–vidék átnyúlik a vármegye közigazgatási határain. A vármegye gazdasági életében a mezőgazdaságnak van vezető szerepe, hiszen erre a területre esik Magyarország legnagyobb agrártérsége. A vármegyére a mezőgazdálkodás és az állattenyésztés inkább jellemző.
Hajdú-Bihar vármegyét érinti az elvándorlás, és a falvak elöregedése.
A vármegye lakosságának lakosság szám szerinti tagozódása jól bemutatja a vármegyei sajátosságokat. A vármegye nem aprófalvas jellegű, viszont 50%-ot meghaladja a közepes nagyságrendű települések száma, ami közművelődési szempontból előnyös adottság. A tízezer főnél nagyobb települések száma és azok földrajzi elhelyezkedése is kedvező, mert azok a térségi feladatellátásban saját közigazgatási határikon túl is tudnak feladatot ellátni.
