Rónyai László

Életpálya

A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelem-művelődésszervező szakon végzett 2001-ben, majd 2003-ban a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történészként-történelem tanárként. Jelenleg a Debreceni Egyetem Kulturális Mediáció szakon tanul. 

2003-2005-ig a szolnoki VOKE Csomóponti Művelődési Központban művelődésszervező, ahol a csoportokkal, szakkörökkel való kapcsolattartása, segítésük volt a fő feladata. Részt vett koncertek és amatőr gyermekszínjátszó csoport munkájában is. 2005-2014-ig a Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézményben művelődésszervezői feladatok ellátása, ahol már a nyári táboroztatásokban, pályázatok írásában és megvalósításában vett részt rendszeresen. Hozzá tartozott a Kertvárosi Közösségi Ház szakmai mentorálása, projektmenedzser az „Ifjúság Egy-másért” című Európai Uniós pályázatban. 2014-2017 között a VOKE Csomóponti Művelődési Központban szakmai feladatok teljes körű ellátása, szakkörök-klubok segítése, kisebb-nagyobb rendezvények lebonyolításában való részvétel, pályázatok írása, elszámolása, terembérlések koordinálása.

Munkásság

2017 májusától munkatársa a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának módszertani referens munkakörben. Feladatai közé tartozik a települési szintű módszertani- és szakmai feladatok elvégzése, módszertani tanácsadás és mentorálás. Az amatőr művészeti és művelődő közösségek tevékenységének szakmai támogatása. Segíti a területi közművelődési feladatellátás partnerkapcsolatait a helyi potenciális partnerek felkutatásával, valamint a meglévő szakmai együttműködések, partnerkapcsolatok működtetésével. A kulturális közfoglalkoztatás során az 5. program végéig, a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési programban az egyéb munkáltatói jogok gyakorlója.

Utoljára módosítva: 2024-04-19 13:26
megyei igazgató

E-mail

ronyai.laszlo@nmi.hu