Nagy Edina

Életpálya

Andragógus MA, valamint kommunikáció szakos bölcsész – művelődésszervező; újságíró; film, videó és kultúraközvetítő; PR menedzser főiskolai végzettségekkel rendelkezik.  Tanulmányai során átfogó ismereteket szerzett közművelődés, felnőttképzés, kommunikáció, újságírás, média, marketing, PR területeken. 

Nyíregyházán született, tanulmányait is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatta és közel 10 évig volt egy 3000 lélekszámú szabolcsi település kulturális intézményének vezetője, ahol kiemelt hangsúlyt fektetett a helyi kultúra gondozására, a község természeti, közösségi értékeinek megismertetésére és ápolására. Támogatta a helyi önképző körök létrejöttét, használva azokat a sajátos térségi ismerethez kötött tényezőket, melyek meghatározó módon irányítják a fejleszthetőségi tendenciákat, lehetőségeket.

Munkásság

A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság vezetőjeként közvetlenül támogatom a településeken, járásokban és térségekben folyó szakmai munkát. Megtisztelő ugyanakkor nagyon felelősségteljes munka egy 229 településből álló megye szakmai fejlesztése, annak érdekében, hogy a közösségépítés eszközrendszerét felhasználva, a lakosság identitástudatát erősíteni tudjuk, elősegítsük a közösségi alapon szerveződő és cselekvő csoportok kialakítását és fennmaradását, valamint tudatosítsuk az értékőrzés, a hagyományok mindennapi megélésének fontosságát.

Utoljára módosítva: 2024-04-19 13:26
vármegyei igazgató

E-mail

nagy.edina@nmi.hu