Erdélyi Erzsébet

Életpálya

Született: Budapest, 1971. február 8.

Állampolgársága: magyar

Általános iskolai tanulmányait Halásztelken végezte, majd érettségi vizsgát tett 1989-ben a Nagy László Általános Iskola és Gimnáziumban. Az Eötvös József Főiskola elvégzése után 2007-ben kapott művelődésszervező diplomát a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán. Szakmai munkáját a nagy múltú, komoly szakmai eredményekkel bíró Pest Megyei Közművelődési Intézetnél kezdte. A Megyeházi ajándék című tájoltató programsorozat lebonyolítása és a Közművelődési Információk című szaklap szerkesztése, majd a Kapunyitogató programok szervezése kiemelt feladatai voltak. 2013-ban, a Nemzeti Művelődési Intézetbe történő beolvadást követően még egy ideig Pest megyében, majd a 2015-től a Komárom-Esztergom megyei irodában folytatta munkáját. 2016-tól 2018-ig az Országos Kulturális Közfoglalkoztatási Programot irányította.

A közfoglalkoztatási programok lezárását követően a Projektkoordinációs Központ vezetője lett. Itt az Európai Uniós forrásokból és hazai pályázatokból megvalósuló programok szervezését, megvalósítását és elszámolásait felügyelte. Hozzá tartozott a Bűvös Bábos Program és a Pajtaszínház Program, szerkesztésében jelentek meg a projekteket bemutató kiadványok. 2022-ben vette át a Minőségfejlesztési Központ vezetését, ahol a szakfelügyelet és a minőségügyi rendszer működtetése, valamint a szakfelügyeleti rendszer fejlesztése a munkája.

Tevékenységek

A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület tagja.

Utoljára módosítva: 2024-03-29 13:16
minőségfejlesztési központvezető

E-mail

erdelyi.erzsebet@nmi.hu

Publikációk

Közreműködője, szerkesztője a Nemzeti Művelődési Intézet több kiadványának (A Pajtaszínházi program közösségei, Értékkörkép, 100 év, 100 fotó, 100 élet, Paravánon innen és túl).

Részt vesz a Nemzeti Művelődési Intézet SZÍN – Közösségi Művelődés folyóirat egyes számainak szerkesztésében, lektorálásában, cikkei megírásában.