1945-ben született. Debrecenben végezte iskoláit, majd a budapesti Képzőművészeti Gimnázium festő szakán érettségizett. Egerben földrajzrajz, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajz szakon végzett. Debrecenben és Tokajban élt. Több mint harminc évig a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékén tanított, s lett docens. 2007ben ment nyugdíjba. 2017-ben hunyt el.
Makoldi Sándor életcélja - mint Bartókéknak a zenében - anyanyelvi szinten beemelni a kortárs képzőművészetbe a magyar vizuális hagyatékot, amit a népművészet őrzött meg. Ennek szentelte 1. festői, 2. pedagógiai és 3. néprajzos pályafutását.
1. Festői munkássága
1945-ben született. A budapesti Képzőművészeti Gimnázium befejezése után Egerben rajz, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajz szakot végzett. Debrecenben és Tokajban élt. Több mint harminc évet a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékén tanított, s lett docens. 2007-ben ment nyugdíjba. 2017. július 22-én halt meg.
1977-től tagja volt a MAOE-nak, 1991-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének.
1971 óta állított ki önállóan, de a régió közös kiállításain is többnyire részt vett. Az utóbbi időben önálló kiállításai mellett (mint pedagógus) a tanítványokkal közös szereplések és a családi tárlatok is gyakoriak voltak. Művészeti írásai mellett néprajzzal és pedagógia-elmélettel is foglalkozott a szerves vizuális örökség szempontjából, melyeket könyvekben, folyóiratokban publikált.
Festészete tükrözi elméleti munkásságának eredményeit. A kezdetben akadémista, majd szürrealista táblaképek hamarosan a XX. századra jellemző dinamikus, expresszívnonfiguratív alkotásokká váltak, majd kialakult a magyarság hagyományaiba illeszkedő jelkép-festészete. A magyar nemzeti hagyományok továbbvitele erősen kolorista, szimbolikus képvilágban, mára anyanyelvi szintű képírásban teljesedett ki. Az immáron több évtizede felvállalt magyar hagyományok tudatos továbbvitele mellett a hasonló vizuális törekvések ösztönzését, hivatásos néprajzkutatóként is ügyének tartotta. Csoportos kiállításai gyermekeivel, tanítványaival, kollégáival, a magyar festészet új irányát jelölik, vidéken is elérhető egyetemességét bizonyítják.
Bartókékkal vallotta, hogy a magyar vizuális népi kultúra beemelése a művészetek mai áramlásába éppoly létfontosságú mindnyájunknak, mint a zenében. Hiszen képeinek sugallata arról szól, hogy „Honnan, mi végre születtünk e hazába, és hová tartunk? Mi adhat utunkban erőt, hitet, és eleink üzenetével hogyan gazdálkodunk? Tudunk-e ma, hazánkban nem csak magyarországi, hanem magyar életet élni, és világszínvonalon magyar alkotásokat létrehozni!”
2. Pedagógiai munkássága
1974-től Debrecenben a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Művészeti Tanszékén oktatott művészeti és néprajzi tárgyakat - egy időben magyarságismeretet - 2007-ig, amikor innen ment nyugdíjba, docensként. Több mint 30 év alatt számtalan tehetséges tanítványával foglalkozott külön, szakdolgozataik témáját segítve, s amikor részt vettek (és nyertek) országos diákköri konferenciákon - Debrecen jó hírét erősbítették. Maga is részt vett országos szakmai programok kialakításában, előadásokat tartott országos pedagógiai konferenciákon (pl. Budapest, Pécs). Helyben is létrehozták (Ozsváth Sándorral és Joób Árpáddal) a magyarságismereti speciálkollégiumot, amely általuk a néprajz verbális, zenei és vizuális részét volt hivatva egyesíteni. Tanítványaikkal és a gyakorló iskola kisdiákjaival Csenki Imre gyermekoperájának bemutatásában is részt vettek, aminek ősbemutatója Debrecenben volt.
(A gyermekrajzok elemzése területén indított pedagógiai témákban publikációit lásd alább.)
Pedagógiai munkássága elismeréséül:
1990-ben a tanítóképzőtől a Kimagasló Munkáért oklevelet a „kimagasló, a közösség számára példamutató pedagógiai munkáért”
2005-ben ugyanott a „művészeti tevékenységéért”
2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól a „Pedagógus Szolgálati Emlékérmet” kapta.
3. Néprajzi munkássága
1984-ben a KLTE-n szerzett etnográfusi másod-diplomát (1404/1984) egyéni levelezőként.
A Debreceni Tanítóképző Főiskolán néprajzot tanított, és a kézműves szakkörök tanácsadója volt.
A Magyarságismeret szakkollégium oktatója volt.
1979-től 1984-ig a hajdúnánási néprajzi tábor művészeti vezetője volt.
Debrecenben részt vett a Motolla egyesület munkájában, tanácsaival segítette hagyományőrző tevékenységüket.
A Nemzetközi Betlehemes Találkozók szaktanácsadója.
A Hortobágyon, Vókonyán a pásztorszentély, Virágoskúton a biocsárda berendezésének tervezője.
2017-ben megkapta az „Örökös pásztor” címet.
Tokaji Múzeumban a „Kincses padlás” néprajzi kiállítás létrehozója.
A Debrecenben töltött 70 éve alatt a város közösségéért sokat dolgozott. • Kiállításokat szervezett és vezetett a Tanítóképző Főiskolán, és egyidőben a Nagytemplom galériájában Debrecenben
• 1979-től néprajzi táborokban debreceniekkel felmérést végzett Hajdúnánás népi hagyatékáról, mint debreceni városvédő a Városszépítő Egyesülettől megkapta a „Debrecenért” oklevelet
• pásztorszentélyt tervezett (és festését végezte) Vókonyán (Hortobágy)
• a Nádudvar Kézműves Iskolát kiállításokkal, előadásokkal segítette
• tanítványaival együtt szakmai konferenciákon képviselte a felsőoktatást
• a Déri Múzeumban néprajzi előadásokat, vezetéseket tartott
• a debreceni Vojtina Bábszinház munkájában is hasonló módon vett részt
• a Debreceni Művelődési Központban tárlatokat szervezett, vezetett, megnyitókat, előadásokat vállalt
• a debreceni művészeti életben a szerves műveltségű Mag-csoport munkáját vezette
• segítette a hortobágyi biogazdaságok debreceni bemutatását (Debrecenben Rózsa Péter üzletének kazettás mennyezetét festette, Vókonyán „pásztorszentély”, Virágoskúton a biocsárda tervezése)
• a Nemzetközi Betlehemes Találkozók Debrecenbe költözése óta részt vett a szakmai munkában
• 2014-ben az első Székely Betlehemes Találkozó meghívott előadója - feleségével
• Hőlégballon - a virágkarneválon szereplő - a virágoskúti kupola képével
Ezekért helyben 2010-ben megkapja a megyétől a Bocskai díjat
2015-ben Debrecentől a „Pro Urbe” díjat
1999-ben és 2015-ben a „Debrecen Kultúrájáért” díjat.
