Született: 1902. november 2. Felsőrácegrespuszta
Elhunyt: 1983. április 15.
Állampolgársága: magyar
Foglalkozása: költő, író, drámaíró, műfordító
Illyés Gyula (1902–1983) a Tolna megyei Felső-Rácegrespusztán született. Szülei válását követően édesanyjával Budapestre költözött, a középiskola befejezése után a budapesti bölcsészkar magyar–francia szakára iratkozott be. Korán kapcsolatba került a baloldali mozgalmakkal, emiatt a hatóságok elől 19 évesen Párizsba emigrált, ahol alkalmi munkákból élt. A Sorbonne hallgatójaként csatlakozott a francia és magyar avantgárdhoz. 1926-ban hazatért, szülei halála és egy sikertelen házasság után feleségül vette József Attila egykori múzsáját, Kozmutza Flórát.
1923-ban kezdett rendszeresen publikálni, 1926-ban Kassák Dokumentumához, 1927-ben a Nyugathoz csatlakozott. A harmincas évek közepétől a népi írók mozgalmának egyik vezető alakja lett. Néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált, négyszer kapott Baumgarten-díjat. 1937-től a Nyugat, majd annak megszűntével utóda, a Magyar Csillag szerkesztőjeként dolgozott 1944-ig. A háború után a Nemzeti Parasztpárt tagjaként nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 1946-ban megszervezte a Magyar Népi Művelődési Intézetet, 1946 és 1949 között a Választ szerkesztette, majd a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Nemzedékének nagy túlélőjeként a Rákosi-, majd a Kádár-korszakban is hagyták dolgozni, baloldali kapcsolatait, befolyását felhasználta pályatársai és a határon túli magyarság ügyének segítésére. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, háromszor kapta meg a Kossuth-díjat, majd 1969-ben a nemzetközi PEN Klub alelnökévé választotta. 1983-ban halt meg.
Család
Szülei: Illés János, Kállay Ida. Testvérei Ferenc és Klára.
Felesége: Kozmutza Flóra, gyermekük: Illyés Mária Anna (1941).
Az 1920-as években megjelent verseinek egy része az avantgárd termékenyítő hatása alatt fogant, ugyanakkor egyes lírai darabjai kötöttebb formai világú realista életképek voltak. A szürrealizmus és a dadaizmus végletes nihilizmusát és értelemtagadó szemléletét soha nem tette magáévá, leginkább a Paul Éluard nevével fémjelzett modernizmushoz érezte közel magát, amely a költői értelem szabad és spontán szárnyalását hirdette. E korai, központozás nélküli és kötetlen ritmusú, de határozott mondanivalójú prózaversek Illyés jelentős költői nyitányaként értékelendőek, s az életműre később is olyannyira jellemző egyedi képalkotó erőről, a szabad asszociációkon alapuló költői világról tanúskodnak.
A párizsi emigrációból hazatérve elsősorban a kassáki avantgárd mellett kötelezte el magát, s a Dokumentum hasábjain szerzőtársaival – Déry Tiborral, Nádass Józseffel és Németh Andorral – együtt elhatárolta magát a Nyugat képviselte irodalmi eszménytől. 1928-ban azonban nyitott szellemisége a Nyugat bűvkörébe vonzotta, kapcsolata Kassák körével meglazult, revelációként ismerte fel és vallotta eztán, hogy költői feladata a magyar irodalmi hagyományokhoz kapcsolódva szót emelni a haza sorsáért. Költői útkeresését egyfelől a nagy előd és példakép, Ady Endre elhivatott költői feladatvállalása, a magyarság sorsproblémáinak hitelesen ábrázolása, másfelől a túlhaladottá vált szecessziós-szimbolista stíluseszmény helyett egy merőben új, egyéni hangütésű, „korszerű” magyar líra kialakításának vágya határozta meg. Az 1920-as évek végétől legerőteljesebben Babits Mihály és nyugatos költőtársai hatására formálódott a lírája, s az egykorú kritika határtalan költői fantáziáját, mítoszteremtő hajlamát, műfaji sokszólamúságát emelte ki, amellyel új utakat nyitott a magyar költészetben. Már e korai versekben megnyilvánult – az Ady Endre-i ars poetica útján haladó költő – sajátos világképe, magyarságféltése, a közös gondok tárgyilagos szóvátétele. Ennek eredményeképpen vonult be az irodalmi kánonba nemzeti költőként, amit az 1945 utáni évtizedekben gyakran szemére is vetettek.
Költői útkeresésének egyik sajátos példája a Fazekas Mihályig, Petőfi Sándorig és Arany Jánosig visszanyúló költői elbeszélés hagyományainak felújítása az erőteljes zenei hatású, szenvedélyes lendületű Hősökről beszélek trilógiájának megírásával.
Illyés prózája viszonylag későn, harmincéves kora körül bontakozott ki. Ekkor született meg a szovjetunióbeli élményeit feldolgozó Oroszország című útirajza (1934), a népi írók 1930-as évekbeli falukutató mozgalmának ihlető hatására – prózaírói pályájának méltó nyitányaként – írt Puszták népe című szociográfiája (1936), valamint a nagy előd pályaképét és életművét számbavevő Petőfi-monográfiája (1936).
Maga Illyés is a puszták népének fia volt, s régi vágyát váltotta valóra a szűkebb szülőföld társadalmi valóságának feltérképezésével. A próza- és az esszéirodalom műnemi sajátosságait ötvöző, húsz tematikus fejezetre (ünnepek, nevelés, erkölcs stb.) tagolt Puszták népében személyes önéletrajzi mozzanatok, költői emlékfoszlányok és adomák mellett tárgyilagosan elemző társadalomrajzát adta a mezőföldi parasztság múltjának és jelenének, s nem kerülte el a társadalmi látlelet és a jobb világba vezető út megrajzolásának felelősségét sem. Azonban ezt sem egyoldalúan tette: a dunántúli puszták népének anyagi-lelki nyomorúságát, az emberek elidegenedését és durvaságát ugyan komor színekkel festette meg, de nem feledkezett meg a szegénység árnyékában megbúvó fészekmeleg, az emberség ábrázolásáról sem. Nyelvezete nem száraz, hanem szépírói, az egymásra torlódó jelzők és körmondatok már-már költői ritmust kölcsönöznek a műnek.
Életműsorozat: Drámák, 1–2, 1969.
Puszták népe [szociográfia] – Ebéd a kastélyban, kisr., 1970.
Hunok Párisban, r., 1970.
Petőfi Sándor, 1971.
Kora tavasz, r. – Mint a darvak, emlékezések, 1972.
Haza a magasban, Összegyűjtött versek, 1920–1945; 1972.
Teremteni. Összegyűjtött versek, 1946–1968, 1973.
Szíves kalauz, Útirajzok, 1974.
Újabb drámák, 1974.
Iránytűvel, Irodalmi tanulmányok, 1–2, 1975.
Itt élned kell, 1–2, 1976.
Embereljük meg magunk; Három dráma, 1977.
Nyitott ajtók. Összegyűjtött versfordítások, 1–2, 1978.
Beatrice apródjai, önéletrajzi r., 1981.
Kháron ladikján, esszéregény, 1982.
Csak az igazat, Három színmű, 1983.
Szemben a támadással. Összegyűjtött versek, 1969–1981, 1984.
Menet a ködben. Versek, szerk. DOMOKOS Mátyás, 1986. Sorozaton kívül: Konok kikelet, vál.v., vál. Illyés Gyula, 1981.
Szülőföldem, szerk. Vadas Ferenc, Szekszárd, 1984.
Ozorai füzet, szerk. Vadas Ferenc, Szekszárd, 1986.
A költő felel. Beszélgetések Illyés Gyulával szerk. Földes Anna, 1986. Naplójegyzetek 1929–1945, szerk. Illyés Gyuláné, 1986.
Naplójegyzetek 1946–1960, szerk. Illyés Gyuláné, 1987.
Szellem és erőszak [1978], 1988.
Naplójegyzetek 1961–1972, szerk. Illyés Gyuláné, 1989.
Naplójegyzetek 1973–1974, szerk. Illyés Gyuláné, és Illyés Mária, 1990. Naplójegyzetek 1975–1976, szerk. Illyés Gyuláné. 1991.
Naplójegyzetek 1977–1978. szerk. Illyés Gyuláné, 1992.
Naplójegyzetek 1979–1980, 1994.
Naplójegyzetek 1981–1983, szerk. Illyés Gyuláné, 1995.
Illyés Gyula és Gál István levelezése, 1930–1982 – Gál István Illyés Gyuláról megjelent írásai, s. a. r., bev., jegyz. Gál Ágnes és Gál Julianna, Bonyhád, 1998.
Baumgarten-díj (1931, 1933, 1934, 1936)
Kossuth-díj (1948, 1953, 1970)
József Attila-díj (1950)
Le Grand Prix International de Poésie díja (1966)
Knokkei Irodalmi Nagydíj (1966)
Tanácsköztársasági Emlékérem (1969)
Herder-díj (1970)
Batsányi-díj (1971)
A francia Művészeti és Irodalmi Rend parancsnoki fokozata (1971)
A Munka Vörös Zászló érdemrendje (1972)
A francia Becsületrend parancsnoki fokozata (1974)[40][41]
A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje (1977)
Az Amitiés Françaises díja (1978)
Pro Urbe Pécs (1982)
A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje (1982)
A Magyar Tudományos Akadémia tagja 1945-1949, 1989-ben visszaállították MTA tagságát
A pécsi Janus Pannonius Társaság tagja (1932)[42]
Magyar Örökség díj (1997, posztumusz)
