Született: Bernecebaráti, 1945. március 25.
Állampolgárság: magyar
Foglalkozás: magyar népművelő, vándorprédikátor
A sátoraljaújhelyi Esze Tamás Általános Iskola után a helyi Kertészeti Technikumban szerzett technikusi oklevelet. Felsőfokú tanulmányait a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakán végezte. Ugyanitt tett doktori szigorlatot és védte meg művelődéstörténeti, művelődésszociológiai témában írott bölcsészdoktori értekezését. Posztgraduális tanulmányokat a Magyar Művelődési Intézet Mesteriskoláján (közösségfejlesztői, kiegészítő képzés 1994), a közép-angliai Bansley egyetemén (Northern College – Adult Education and Community Development course, 1995) és a Magyar Népfőiskolai Társaság keretében (Közművelődési szakemberek nemzetközi kapcsolatépítési és együttműködési továbbképzésén, 2001) folytatott. Franciaországban, Angliában, Németországban, Svédországban vett részt szakmai, tanulmányi utakon.
A bodrogközi Semjénben kezdte pályáját klasszikus néptanítóként, ahol tagiskola-vezetőként a helyi klubkönyvtárat is működtette. Azaz egyidejűleg volt pedagógus, népművelő, könyvtáros és felnőttoktató (beleértve a felnőtt írástudatlanok képzését, az ifjúsági színjátszó kör és a többszólamú parasztkórus vezetését). A közoktatás, a közművelődés a felsőoktatás és a felnőttképzés egymásra épülése és szakmai rokonsága a későbbiek során is foglalkoztatta. Így ez a földközeli, plebejus munkakör jó alapot adott későbbi ember- és világképe kialakulásához, a művelődés integritásának, a személyiségfejlődésben betöltött szerepének felismeréséhez, s ebből fakadó szakmai orientációihoz.
Felkérésre elvállalta a járási népművelési felügyelőséget Kazinczy Ferenc egykori munkahelyén, Sátoraljaújhelyen, de mivel a formális és nehézkes hivatali rendszerű tevékenységet nem érezte hatékonynak, gyarapodó családjával Szobra költözött egy művelődési központ igazgatói állás betöltésére (felesége ugyanott lett a járási könyvtár vezetője).Itt a helyi és térségi közművelődési feladatok ellátása mellett a gimnáziumban óraadó tanárként is dolgozott.
Ezután, harminchárom évesen – immár gazdag gyakorlati tapasztalatok birtokában – került a felsőoktatásba, a korszak szakmai képzéseinek élvonalába. A hetvenes évek közepétől számítjuk azt a szakmai emancipációt – főként Pozsgay Imre kultuszminisztersége idején – amelynek során a közművelődési munkatársak társadalmi státusza a korábbi periférikus helyzetből elismert értelmiségi munkakörré változott. Ezzel összefüggésben szerveződtek meg a szaktanszékek az ország csaknem valamennyi felsőoktatási intézményében.
Pályázat alapján ekkor nyert kinevezést (1978) a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola közművelődési tanszékének vezetésére, előbb adjunktusi, majd docensi fokozattal. A szakmai kihívást elsősorban az adta, hogy egy öt főből álló, merőben új oktatási egység – helyi sajátosságokat figyelembe vevő – komplex tananyagát kellett kidolgozni és szakkollégiumi formában működtetni. A konstrukció sikerességét jelezte, hogy a tanítói alapképzést kiegészítő szakkollégiumi képzések közül a népművelés és könyvtári csoportok lettek a legnépszerűbbek, legnépesebbek. A nyolc féléves képzési időben folyó oktatás valamennyi tárgyának tanításában részt vett, hogy meggyőződjön azok tartalmának és sorrendjének helyességéről. A végzett hallgatók jelentős hányada a közművelődési szakmában helyezkedett el, vagy az iskolai tanítás mellett vállalt kiegészítő szakmai tevékenységet.
Sárospatakra – a fél évezredre visszanyúló iskolai-kollégiumi tradíciók szellemében – hívták vissza a Comenius Tanítóképző Főiskolára, az alma máterbe, mint egykori pataki diákot, 1987-ben. Itt is a közművelődési tanszéket vezette, majd a rendszerváltást követően a társadalomismereti tanszék megszervezésével és irányításával bízták meg. Ezek mellett egy ciklusban a főigazgató-helyettesi feladatokat is ellátta. Az intézmény tantárgystruktúrájának korszerűsítését azzal a kezdeményezéssel szolgálta, hogy a korábbi, tanszékek szerint szétaprózódott történeti stúdiumokat (filozófia-, pedagógia-, közművelődés-, művészettörténet stb.) egyetemes- és magyar művelődéstörténet címmel egységbe rendezte.
Család
Szülei: Balázsi Károly, Lukács Ella Testvérei: Eleonóra, Gabriella
Felesége: Orosz Hajnalka Gyermekeik: Boglárka (1970), Bence (1971), Gabriella(1976)
Unokáik: Matilda (1997), Ella (1999), Olivér (2004), Írisz (2005), Réka (2006), Tímea (2007), Mirkó (2008)
1987-től kapcsolódott be a nagy hagyományokkal rendelkező sárospataki népfőiskola felújított téli tanfolyamainak munkájába. Amint a törvényi keretek erre lehetőséget adtak megalakították a Sárospataki Népfőiskolai Egyesületet, amelynek alapító tagjaként és első megválasztott elnökeként a nyári táborok társadalomismereti szekcióját vezette egy évtizeden át. A lassan kibontakozó országos mozgalomban előbb a Magyar Népfőiskolai Társaság tudományos bizottságának megszervezésére kapott megbízást, amelynek keretében szerkesztette a Gyökerek és korszakok című klasszikus szöveggyűjteményt, és vett részt hazai és külföldi konferenciákon, tanulmányutakon a társaság képviseletében. Ebbéli szakmai tevékenységét később a Lakitelek Népfőiskolai Alapítvány kötelékében folytatta Lezsák Sándor felkérésére. Itt részt vett több szakmai kollégium munkájában, valamint országos előadó és toborzó körutakon. Megbízás alapján dolgozott a Kárpát-medencei Népfőiskola Hálózat koncepciójának kidolgozásában.
A kilencvenes évek első felének társadalmi megrázkódtatásai, szakmai leépülése közepette egy szűk elit csoportnak kinyíltak az ország nyugatra vezető határai, átmenetileg megnőttek innovációs lehetőségei. Ekkor alakult meg – 1993-ban, Budapest központtal– a Magyar Művelődési Intézet, a Kós Károly Egyesület és a Makóna által alapított Közösségszolgálat Alapítvány. Ez a Beke Pál és Makovecz Imre által vezetett, valamint Boros Péter miniszterelnök patronálásával és a Postabank támogatásával létrehozott országos hálózattá szervezett grémium a 2010-es éveket megelőző három évtized legeredményesebb szakmai vállalkozásává nőtte ki magát, mintegy megelőlegezve a 2012-től kibontakozó legújabb szakasz kimagasló eredményeit. Ez az élenjáró népművelőkből és „makovecziánus” építészekből szerveződő, mintegy 20-25 főből álló csapat, térségi irodáival (rezidentúráival) nagyjából lefedte az ország különböző tájegységet, hosszú távú térségi szolgálatra berendezkedve. A csapat számos nyugat-európai országba jutott el szakmai- és tanulmányutakra, ahol sok hasznosítható tapasztalatot gyűjtöttek, jó gyakorlatok sorát és módszerek sokaságát plántálták át a hazai földbe. A legfontosabb innovációk között említjük meg a művelődési otthonok megújítására irányuló kezdeményezéseket, a település- és közösségfejlesztést-közösségszervezést, a lokális gazdaságfejlesztést, a népfőiskolák külföldi változatait, az ifjúsági önkormányzatok élő gyakorlatát. Ezekből épült meg a közösségi művelődés fogalmával jelölt új hazai gyakorlat.
Negyvenkét évnyi, hivatalosan igazolt, kalandos közszolgálat után, 2005-ben tért vissza az egyetemes magyar művelődés közművelődésnek, közösségi művelődésnek nevezett térfelére. Különösebb motiváció ugyan nem sarkallta, de a dolog úgy alakult, hogy Beke Pál – aki ugyancsak kitöltötte állami szolgálatát és képtelen volt munka és csapatszervezés nélkül élni – meghívta egy hajdúnánási szakmai munkára, majd egy csoportos országjárásra, ahol eredeti műhelymunkákat, szerveződő közösségeket és kitűnő kollégákat ismertek meg. Ez a többnyire idősebb, gazdag tapasztalattal rendelkező kollégákból álló utazó cirkusz, ezeken a helyszíneken jó példák során adta elő, majd az attrakciót a kötegyáni fafaragók által készített kopjafák állításával pecsételte meg. A jeles csapat állandó tagja volt Lezsák Sándor is, aki patrónusa és értő megfigyelője volt a toborzó körútnak, meghívta BK-t Lakitelekre, szakmai tanácsadójának. A megtisztelő feladatnak eleget téve, az akkor megrendezett, felsőházi hungarikum konferencián is szót kapva, immár rendszeresen részt vett a Lakiteleki Népfőiskola szakmai munkájában. Ezek elsősorban szakkollégiumi részvételeket, vezetéseket, előadásokat és csoportos konzultációkat, térségi és országos konferenciákon való együttműködést jelentettek. Majd két komolyabb megbízás következett . Elsőként a Népfőiskolai hagyomány című művelődéstörténeti dolgozat megszövegezése, ami az Antológia kiadásában meg is jelent, kb. száz oldal terjedelemben a Népfőiskola füzetek sorozat tízedik darabjaként. A második, nagyobb formátumú munka a Kárpát-medencei népfőiskola hálózat koncepciójának első változata volt, amit Imre Károly és Polyák Bertalan közreműködésével állított össze. A hálózatfejlesztés gyakorlati tennivalói között aztán számos népfőiskolai műhely meglátogatása és munkájának segítése egészítette ki az elméleti, koncepcionális kezdeményezést.
Szobon rendszeresen szervezett nyári olvasótáborokat Pest megyei középiskolások számára, kortárs írók, művészek, tudósok közreműködésével. Ugyancsak ebben az időben kapcsolódott be a művelődési otthonok megújítására irányuló nyitott házak, Beke Pál vezetésével indított országos mozgalmába, amelyben szorosan együttműködött egykori egyetemi csoporttársaival (Varga A. Tamás, Vercseg Ilona) és azokkal a szakmailag élenjáró kollégákkal, akik a későbbiek során is úttörői lettek a következő évtizedek (hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek) szakmai innovációinak.
Egy minisztériumi pályázat keretében tervezte meg team-munkában a Keceli Nevelési Központ funkcionális tervét, amely egy akkor induló új intézménytípus működésének szakmai kereteit jelölte ki. E munka megalapozásához végzett helyi kutatást, hallgatói csoportok bevonásával a gyakorlati stúdiumok során. E munka eredményét tette közzé az Egy organikus rendszer című tanulmánykötetben. Részt vett továbbá egy országos ifjúságkutató munkában, amelynek során a bajai posztógyárban vezetett szociológiai adatfelvételeket.
A városi Uránia Filmszínházban rendszeresen vezetett filmklubokat diákok és felnőtt lakosok számára. Ezek tematikus filmtörténeti és szerzői sorozatok (Tarkovszkij, Bergman, Fellini, Wajda, Fábry, Jancsó stb.) voltak.
Felújította a legnagyobb magyar művészettörténész, az egykor Baján, református lelkészként szolgáló Fülep Lajos elhalványult emlékezetét egy konferenciasorozat megszervezésével.
Országos lapok (Egyetemi Lapok, Jelenlét, Új Forrás, Napjaink) mellett rendszeresen publikált a helyi újság kulturális rovatában, aktívan részt vett a városi közéletben, amely akkor már a rendszerváltást megelőző lázas állapotban forrongott.
A rendszerváltás ígéretének lázában égő zempléni tájhazában, az akkor életre hívott Értelmiségi Kör választott elnökeként kezdeményezte a Tokaj-hegyaljai borvidék titokban tervezett (rabló-)privatizációja lebonyolításának megakadályozását. A (részleges) sikert tucatnyi országos sajtótermék és Németh Miklós regnáló miniszterelnök bevonása nyomán sikerült elérni. (A nagy port kavart akció nyomán a történelmi borvidék termőterületének és pincéinek nagy részét egyben felvásárolni szándékozó, svájci illetőségű UNDENBEG cég elállt az üzlettől, a helyi elvtársi csencselők elnyerték méltó büntetésüket. Lásd bővebben a Zempléni Múzsa 2002. év 4.számában.)
E perspektivikus kezdet nyomán lépett ki B.K. az Alapítvány felkérésére a felsőoktatásban betöltött státuszából, gyanútlanul félbeszakítva egy fékezett habzású egyetemi karrier jövőbeni lehetőségeit. Munkáját az Alapítvány felső-magyarországi rezidenseként kezdte, több megyényi területen és a határokon kívüli nemzetrészek körében, egy szellemi nemzetegyesítés igényével. Döntését később sem bánta meg, mivel nagy tér nyílt arra az országépítő munkára, amely alapítók eredeti szándékát mindig is jellemezte. Ebbéli minőségében számos település- és közösségfejlesztő munkában vett részt a halmozottan hátrányos helyzetű Bodrogközben, Tokaj-Hegyalján, a Hegyközben, vagy a szatmári síkon, mint a civil szervezetek és lokális közösségek segítője, hol egyedül, hol a népművelő és építész kollégákkal szoros kötelékben. Köztük több olyan településen, ahol a roma közösségek reprezentációja messze magasabb volt az országos átlagnál, mint pl. Csenyétén és a gettósodó abaúji falvakban. A szélrózsa minden irányából rendszeresen összejáró kreatív csapat eltérő tapasztalatai hihetetlen inspirációt jelentettek valamennyiük számára. A külföldi kapcsolatépítő- és látóutakra többnyire együtt jártak, de fokozatosan kialakultak a személyes kötődések is. Az egyik párizsi képző központ már olyan szoros közelségbe került a pataki rezidentúrával, hogy rendszeresen utaztattak 8-10 főnyi hallgatót oda-vissza a „Párizs – Sárospatak tengely” mentén. Jól haladt a hálózatépítés is, így elérhetőnek látszott az idő a szakmai innovációk széleskörű elterjedésére a közelmúlt sokkhatásainak enyhítésére, a megritkult személyi állomány rekonstrukciójára. (Nagyobb felületű és csiszoltabb szakmai tükörbe Beke Pál Méltóságkereső című könyvében tekinthet a nyájas olvasó.)
Az iskolatelevízió hasznosítása a részben osztott tanulócsoportok munkájában – Audio-Vizuális Közlemények 10. évfolyam 1. szám 11. p. 1973
Olvasótábori tapasztalatok – Stúdió, 1977. 2. sz. 6. p.
Egy organikus rendszer (kutatási zárótanulmány) Bp. 1980. Népművelési Intézet (házi soksz.) 123 p.
A Keceli Nevelési Központ működési modellje (Kutatási zárótanulmány) Bp. 1980, Népművelési Intézet (házi soksz.) 52 p.
A keceli kihívás – Köznevelés, 36. évf. 1980. 2. sz. 13 p.
A keceli komplex művelődési intézmény funkcionális modellje – Az 1979-80. évi állami megbízási kutatások I. Bp. 1981. Művelődési Minisztérium Tudományszervezési és Informatikai Intézet 73-75 p.
Kutatás és gyakorlat összehangolása – Felsőoktatási Szemle 30. évf. 1981. 30. sz. 136-140.p.
Egy értékrendi mikrovizsgálat a bajai tanítóképző főiskola hallgatóinak körében – Tantárgypedagógiai kutatások. Tanulmányok. Baja 1984. 417-424. p.
Az indirekt befolyásolás technikája. Öt tanulmány a közművelődés korszerűsítéséről. Bp. 1985. M.N. E. 3-26. p.
A művelődés szerepe a hétköznapi, standard értékrend alakulásában – bölcsészdoktori disszertáció – Bp.-Baja, 1985. 125 p. mell: 10 p
A képzési modell: a néptanító – Népművelés 33. évf. 1986. 10. sz. 20-21 p
Egy kísérleti tanító-népművelő szakpár koncepcionális vázlata. Tanulmányok a közművelődési és könyvtári szakkollégiumi képzésről. 1976-1986. Főiskolai kiadványok 6. Jászberény 1987. 63-74.p.
A Sárospataki Értelmiségi Kör alapítólevele 1988 – Zempléni Múzsa 2001. 3. sz. 67-72 p.
Volt egyszer egy borháború – dok. és szerk.1990, Zempléni Múzsa 2002. 4. sz. 64-84p.
Népfőiskola nem volt, hanem lesz – Népfőiskola tegnap, ma, holnap – Püski, MNT Bp. 1991. Tanulmánykötet, 154-161 p.
Nehéz örökség (Újszászy Kálmán) Fókusz, V. évf. 24. sz. 1994. 5-6 p.
Művész és világkép (Halmy Miklós gyűjteményes kiállítása Sárospatakon Fókusz V.évf. 6. sz. 1994. 26-27 p.
Mit ér a bor, ha tokaji? – Heti Magyarország 1995. aug. 11. 30-31. p.
Film ötvenhatos deportáltakról – Új Magyarország 1996. nov.6.
Népfőiskolák az ezredfordulón – Köznevelés 1998. okt.2.
Közelkép a Pataki Scholáról – Köznevelés 1998. október 23.
Csenyétei évtized – Köznevelés 1999. április 16
Település- és közösségfejlesztés – főiskolai jegyzet – Nyíregyházi Főiskola 112 p. Mőbius print kiadó 2000
A romák helyzete B-A-Z megyében (szociológiai tényfeltáró dolgozat) kutatási zárótanulmány, MNT 2001.
Qualitas ante portas (tanulmány a minőségbiztosításról) – Zempléni Múzsa, Sárospatak 2001. 1. sz.
A jövendő fehérei – Új Holnap, Miskolc 2001. téli szám
Az állampolgári minőség javításának kézikönyve (szerkesztés és részanyagok) kísérleti tankönyv 201p, Sárospatak, Népfőiskolai Egyesület 2001
Tanári segédkönyv az állampolgári minőség javításának kézikönyvéhez (szerkesztés és részanyagok) Sárospatak, SNE 2002.
A helyi tudás könyve – Sárospatak és vonzáskörzete – Sp. SNE 2002
A Sárospataki Népfőiskola másfél évtizede (1986-2001) társszerk. és részanyagok (BK-Bolvári-Takács Gábor
Élő népfőiskola – Zempléni Múzsa, 2003. 2. sz. 97-99 p.
Gyökerek és korszakok (népfőiskolai olvasókönyv) – Szöveggyűjtemény a magyar szakirodalomból, szerk. 393p – MNT, Bp. 2002.
Saját művelődési otthonunk - (részanyagok) Szerk: Beke Pál – Komárom CKHME, 2010
Beke Pál (Egy népművelő emlékezete) Zempléni Múzsa 2011. 2. sz. 5-17p
Hemingway – Baktay – Kós, avagy olvasni jó, Zempléni Múzsa 2014. 3. sz, 5-16p.
A helyi tudás könyve – Túristvándi, 2017.
Népfőiskolai hagyomány – Lakitelek, Népfőiskolai füzetek sorozat 10.
Idő és rend a közösségi művelődésben – szakmakönyv 358p – Lakitelek 2017 Antológia Kiadó
